A kis csoportos fogyasztást 2018 ban vezettem be, az igények alakíttatták ki velem. Előnye, hogy az egy csoportban és ugyanazon célokért dolgozó vendégek ereje összeadódik, sokkal jobban tudják húzni magukkal az éppen akkor motiválatlant. Hátránya, hogy az együtt edzéshez magas fokú koordináció szükséges és az edző részéről pedig végtelen rugalmasság.
Ha a kezdeti nehézségeken túl jut a csoport, akkor viszont egy igazi összetartó és egymást motiváló erős közeg jön létre, ami az évek alatt nem hogy elkopik, hanem még összetartóbbá válik. Több csoportom is van, akik évek óta egymás segítői.
A minimum idő itt is 4 hónap, és ebben a formátumban is tartozik a programhoz napi 2 óra mozgás- egy termi és egy kinti cardió, valamint az ebédet és a vacsorát itt is dobozolom, én főzöm. A kis csoportos fogyasztás maximális létszáma 6 fő.