LA 3- Főzés az Ördöggel.

 

3 hét úgy elrepült, mint ha szárnyai lennének, igy …E. hétfőn kiadta az ukászt a konyhában- spanyolul belekarattyolta Lucia (Lucia-Alejandra-Ainhoa-Candela-Manuela )szőrös füleibe- hogy szerda, csütörtök, pénteken meg kell tanulnia a főzelékeket és a krémleveseket tőlem- mivel egy hét múlva én elmegyek és nem szeretné,ha akár egyetlen grammot is visszahízna a mínusz 8,2 kg ból.

Igazából mindegy mit és hogyan mondott ,amiben én benne vagyok, attól Luciának azonnal eltorzul az arca és olyan lesz a szája, mint a sikátor, és onnantól a padlásra jár nevetni….(soha nem láttam nevetni, talán a paprika story előtt egyetlen mosolyra merevedni a fonnyadt száját)

Gonoszul pislogott rám, de nem merte nyíltan felvállalni az ellenszenvét,különösen a főnök előtt, de abban szinte száz százalékig biztos voltam, hogy éjjel a saját kuckójában varázszsavakat mormolt, macskaepe,egérpisa, és pókürülék keverékéből mérget kotyvasztott és abba mártogatta hústűjét, amivel kéjesen döfködte halálra a kovácséva névre keresztelt gyökérbabáját . Szerintem már szétszúrkált néhány garnitúrát, mióta megérkeztem a haciendára…(hahahah)

Szerdán reggel aztán, azt hittem Nordikozni megyünk, amikoris E. közölte, hogy menjek a piacra Luciával, addig Ő elviszi kis E-t a suliba. Ez egy eléggé ártatlan kis programnak tünt, egész addig, míg be nem szálltam egy full poros, rozoga Fordba, amivel szerintem legutóbb a Villy Fogg ugratott a szaharai szakaszon, amikor 80 nap alatt körbetekeredett vele a föld körül, úgy 1932 tájt. 

Jules Verne regényét Lucia eléggé sajátságosan értelmezte,szerinte erre a piti kis műveletre 52 perc is elég , így történt hogy a 1,5 órás autóútra lévő piacra 52 perc alatt értünk oda. Azt tatja a mondás, hogy „Nincs, ami olyan szentül megpecsételhetne barátságokat, mint egy közös hányás. Nos a mi barátságunk azt hiszem nem csak ezen múlott….már jó régóta elbaszódott. Annyira hogy sose vót…Így nehezen ugyan de figyelmeztettem a béltartalmamat, hogy maradjon benn, nehogy véletlenül azzal együtt a 85 éves por is kitakaríttassék ebből az ócska járgányból, mer még veszítene az a sármosságábúl.

Nos, ez a piac nem sokban különbözik az otthonitól, talán csak a méreteiben és abban,hogy szinte minden standon más más nemzetiségű árús árulja a portékáit. Van itt mexikói, lengyel, holland, kínai, vietnámi,tasmán,tanzániai,belga,orosz és a jófene tudja még hogy milyen náció árúja.

Ezer pultban ezeregy zöldség,gyümölcs, eszement színes kavalkád, tiszta rendezett sorokban,ezerkettő ember, akik nem lökdösődnek, nem türelmetlenkednek- mint ha egy lassított filmet néznél, ahol minden egyes elem a helyén van,óriási halmokban csinosan kínálják magukat a termékek, akkora árukinálat van, hogy 50 féle burgonyából nehezen találod meg azt, amiből krumplifőzelék lesz, és a 48 féle zöldbabból is izzadságszagú erőlködéssel választod ki az igazit….

ja, erről rögtön Lúcia jutott eszembe, aki itt a piacon új módszert eszelt ki a szájszaga elleplezésére.

Felemelte a karjait…..:-))) )))

Nos, a béltartalom, amit visszaparancsoltam megérkezéskor, elemi erővel, gejzírként tört fel belőlem, beterítve a mexicói jalapeno paprikát, a tasmán cseresznyét , a thai galanga gyökér és vietnami pock choi leveleit. Ilyen penetráns büdösbe,- ami Lucia hónalljából indult útnak- talán egyszer életemben Kínában volt szerencsétlenségem beleszagolni, egy nyilvános „8 állásos”pottyantóba. Az óta is ott van az emlékeimben, és valahányszor eszembe jut könnyezve küszködök a szörnyű hányingerrel.

Nagy csődület támadt. Leültettek, valahonnan víz került elő. Öntögettek a nyakamra, a fejemre, a számba,törölgették a ruhámat,az árút és közben 76 féle nyelven beszéltek hozzám-de egyetlen egyet sem értettem – (((((kurva szerencsétlennek éreztem magam. Lúcia persze azonnal köddé vált, de egy egészen gyenge kis bűzáramlat, amit a hóna alja generált , elárulta merre van, így gyorsan rátaláltam ebben a hatalmas tömegben -na meg az is segített némileg, hogy emlékeztem hol raktuk le a roncsot, amivel jöttünk.

Szarul voltam.. Most haldoklom másodszor életemben.  Harmadszorra, negyedszerre már nyilván sokkal flottabbul menne, addigra szerez némi praxist az ember, de ez még valahogy nagyon nyögve nyelős. Alig tartottam magam és többször eszembe jutott hogy ha nem tud normálisan hazavezetni ez a banya,én esküszöm kiverem még azt az egyetlen egy fogát is, ami ott diszeleg a szájában. Úgy tűnik, hogy igaz a mondás, hogy némelyek sokkal későbbi leszármazottai a csimpánznak, mint mások…

Hazaértünk. Gyakorlatilag már ez is elég volt mára, de még csak 11.30 volt, így elkezdődött az ördög „oktatása”. Nem szóltam hogy a horgas bicskájával lefarigcsálja a fele krumplit, nem szóltam hogy ki kéne mán mosnia azt a kötényt, amibe kapálni se mennék ki a földekre, nem hogy főzni benne, nem szóltam, hogy ne kockákra vágja a megmosott kis görcsöket- nem szóltam, hogy nem galuskákat szaggatunk a főzelékbe, hanem habarjuk azt -szóval jó fej voltam.:-) Egészen addig a pillanatig voltam jó fej, amíg az általam elkészített adagba egy kibaszott nagy kanál sót „véletlenül „ bele nem szándékoskodott kavarni suttyomba, (ezt később Linda köpte be, mivel Ő látta) amíg én próbáltam helyre hozni az ő galacsinos, krumplikrémlevesét. Leültünk E.vel és elkezdtünk enni- a faszán szétsózott masszát- Egészen eddig azt hittem, hogy valakiben vagy van emberség, vagy nincs, vagy ha akár egy csepp emberség is van benne, akkor a kérdésem az, hogy a többi része miből van?:-(

Na akkor „Hirtelen elpattant egy húr” és a kezemben az ehetetlenre sózott krumplifőzelékes fazékkal berontottam a konyhába, ahol is pontosan Lúcia feje búbjára támasztottam a kis fazekat-persze fejjel lefelé. Olyan Deja Vu érzésem volt…mint ha ezt már egyszer valamikor az életemben megcsináltam volna.Igen.25 évvel ezelőtt – az akkori se vele se nélküle kapcsolatomban- sárgabarack lekvárt főztem és az egyik üveg tartalmát pontosan ugyanígy P. fejének fordítottam. Még most is látom, ahogy gyalogolt le az első emeletről-fején a lekváros üveggel- göndör fürtjeiről lassan csúszdázott le a frissen főtt lekvár-elegánsan húzva maga után a narancssárga csíkot…

Nos a büdös banyája csak állt ott, én meg csak üvöltöttem, magyarul, néha angolul és az a néhány spanyol kifejezés is kifutott a számon, mint a la madre de la belleza,perra,repugnante,és egyebek…

Egészen belehergeltem magam az önsajnálatba. Berohantam a szobámba és felnyúltam a szekrény tetejére – levettem a dugi Toblerónét.

A csoki nem kérdez. A csoki megért…

folytatom….