MORGÓS ELEK 1

 

Még a SZOTE Fitnessben történt (2003-2004 táján)a januárban meghirdetett „Városi fogyókúra verseny” jelentkezésének utolsó napjaiban, hogy a reggeli órám után Ibolya szólt, hogy várnak rám. A piros bőrfotelek egyikén egy idősebb forma bácsika terpeszkedett fekete mellényben ,szépen vasalt fehér ingben, pörge kalapban……..

-………..Elek vagyok és Ő itt a feleségem, a Marika
Nehezen feltápászkodott a piros fotelból, , óvatosan kezeztünk,mivel feszes mellényén a gombok utolsó másodperceiket élték, némelyik boldog ugrással pattant le az őt fogó vékony cérnaszálról.

-Hát, azé jöttünk, hogy hát részt vegyünk ezen a városi versenyen. Majsárúl a tanyavilágbúl jöttünk ide, kecskéket tenyésztünk, oszt kérdezném hogy mik a feltételek?
Óvatosan mosolyra húzta a száját-mint ha nem tudná, hogy szabad-e?-majd kigombolta mellényén a maradék gombokat. Oda húztam egy széket és leültünk.Az Ő Marikája szerényen mosolygott, elrendezgette rakoncátlan ruhája ráncait az ölében, majd egy jegyzetfüzettel és tollal a kezében várakozón nézett rám.
Gondolatok cikáztak a fejemben, talán kandi kamera….olyan valószinűtlen volt az egész, de aztán gyorsan ráállitottam a mérlegre, majd elkezdtem sorolni a feltételeket, és amikor elérkeztünk az étkezés részhez,pontosabban a puffasztott rizshez, az én Elekem elkezdett morgolódni:…
-…na, az nem fog menni, me olyan vackot én be nem teszek a szájamba…

,majd taglaltam hogy az étkezések után bizony nem lehet belekucorodni a nagyfotelba, hanem kalapot,kabátot kell venni és saját lábon le kell sétálni a faluba ujságért, vagy ezért-azért,25 perc előre, ugyanannyi vissza, mire az én Elekem ismét kontrázott az Ő helyéről:…
-…na, az nem fog menni, me utoljára akkor tettem 5 lépésné többet, amikó Terkának a tehenemnek begyulladt a tőgye…

És én csak mondtam tovább a mondókámat, a rendszeres , napi ötszöri keveset evésről, miből mennyit, mivel, mikor….amikor megint csak hallom az én kontrámat a piros fotelből:
-…na, az nem fog menni,me nem akkó öszünk, amikó akarunk, hanem amikó megéhezünk,osztán nem madarak vagyunk mi,hogy dekázzuk a húst, vagy mi?…..Laposakat pislogott Marikára, Aki serényen jegyzetelte minden szavamat, mint az ügyeletes gépirólány
valamelyik Jávor Pál filmből

Komolyan elöntötte a szar az agyamat…strapálom itt magam, nincs nyálam úgy elkapott a hév , a lelkesedés, még a kávémat is elfelejtettem meginni,a kis Öregem meg csak morog, morog itt mindenre, igy, oda fordultam hozzá.:
-Na, ide figyeljen kedves Elek. Nagyra tartom az igyekezetét, és hogy idejött, de ha ezeket a dolgokat nem tartja be, nem veszi komolyan, már veheti is a cuki kalapját és visszamehet a tanyavilágba a kecskéihez, a pocakjával együtt..Én Morgós Eleknek hivom ezek után, bárhogy is hivják és azt javasolom, hogy pontosan egy hónap múlva találkozzunk ugyanitt a piros foteleknél és akkor tovább mehetünk.
Az Öregnek összeszűkült a szeme,meglepődött a hirtelen kifakadásomon, az Ő Marikája meg mosolyogva eltette a kis noteszt a tollal, ellentmondást nem tűrően felállt a foteljából és egy fejmozdulattal jelezte, hogy vége a látogatásnak.
Az én kis Öregem, zavartan felkászálódott, komótosan feltette a fejére a jobb napokat megélt kalapot, majd odafordult hozzám:
-…Kedves Évike. Úgy elkápráztatott, mint vak macskát az autóreflektor Mindent köszönök, pontosan egy hónap múlva itt leszek.
…és ezzel elindultak kifelé a Liliom utcában álló kis szürke, poros Wartburgjuk felé. Még vagy 5 percig ültem ott a piros fotelben, és pontosan emlékszem hogy arra gondoltam, hogy az élethez a reményen kivűl nem sok kell… amikor Ágoston kijött a kondiból és rám szólt, hogy úgy vigyorgok ott, mint a jól lakott macska…hahahah